Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info

Aláírásgyűjtést indított a Jobbik a bevándorlás és korrupció ellen

2015. november 28. - Halas Info

A Jobbik aláírásgyűjtő kampányt indít, melyben négy témával kapcsolatban foglalhatnak állást az emberek: szavazas.jobbik.hu

1. „Egyetért-e azzal, hogy kvóta vagy visszatoloncolás útján idegen országok polgárait ne telepítsék Magyarországra?” A Jobbik úgy véli, e kérdésben népszavazás útján kellene nyomást gyakorolni a brüsszeli diktátumok ellen. A Fidesz azonban lesöpörte az asztalról azt a jobbikos indítványt, mely lehetővé tette volna e kérdésben az érdemi referendum kiírását, így a kormánypárt saját aláírásgyűjtő akcióját tette hiteltelenné.

2. „Egyetért-e azzal, hogy a mentelmi jogot el kell törölni, s a politikusbűnözők által elkövetett gazdasági bűncselekmények ne évülhessenek el?” A Jobbik szerint a mentelmi jog intézménye idejétmúlt politikusi privilégium. A gazdasági bűncselekmények elévülése pedig egy parlamenti ciklus alatt bekövetkezik. Mindkettő csak azt a célt szolgálja, hogy a politikusbűnözők e mögé bújva elkerüljék korrupt tetteik elszámoltatását.

3. „Egyetért-e azzal, hogy minden politikust kötelező vagyonosodási vizsgálat alá kell vonni négyévente?” A Jobbik szerint a politikusi vagyonokat egy hatósági ellenőrzés révén meg kell vizsgálni. Úgy véljük, nyilvánosságra kell hozni, ha a vizsgálat korrupció révén megszerzett, bizonytalan eredetű vagyont tár fel.

4. „Egyetért-e azzal, hogy a politikusokat gazdasági bűncselekmények elkövetése esetén dupla büntetéssel, valamint teljes vagyonelkobzással lehessen sújtani?” A közéleti szereplőknek példát kell mutatniuk a társadalom felé, és mivel jóval nagyobb károkat tud okozni, ha egy politikus korrumpálódik, súlyosabb büntetésre számítson, mint az utca embere!

Az ellenzék vezető ereje a választópolgárok véleményét a https://szavazas.jobbik.hu oldalon és a közterületi standoknál felállított jobbikos aláírásgyűjtő íveken várja.

(Jobbik sajtóközlemény)

A bejegyzés trackback címe:

https://halasinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr888296564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása