A közúti közlekedési balesetet okozó ismeretlen sofőr megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 03060/80/2015. bűnügyi számon büntetőeljárást indított cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 14-én 9 óra 30 perc körüli időben Kiskunmajsa külterületén, az 5402-es számú úton egy ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér színű, platós tehergépkocsi az út 36.683-as méterszelvényénél egy jobbra ívelő kanyarban eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő Volkswagen Transporter típusú tehergépjárművel.
Az anyagi kárral végződő baleset okozója megállás nélkül elhagyta a helyszínt Kiskunmajsa irányába.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a baleset bekövetkezését vagy az ismeretlen sofőrről, illetve az általa vezetett gépjárműről információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.