Fiatalok, akik külföldre vándoroltak a szebb jövő reményében – mindannyian hallunk közvetlen környezetünkben ilyen történeteket. Egy kedves párral, Hegedűs Zsolttal és Mogyorósi Tímeával, illetve egy fiatal hölggyel, Farkas Barbarával beszélgettem az idegen országba költözés okairól, a kintlét szépségeiről, nehézségeiről, és a legfontosabbról: hazajönnek-e egyáltalán?

Interjúalanyaim a huszonéves korosztályt képviselik és Angliában élnek. Barbi és Zsolti halasiak, itt nőttek fel. Barbi négy és fél éve költözött a szigetországba: „Voltam már kint korábban is, anyukámat látogattam meg. Nagyon tetszett az itteni élet, így nem volt kérdés, hogy hol próbálok szerencsét.” Zsolti és párja, Timi más városból indultak útnak, Angliában találtak egymásra. „Pár hónapja már kint éltünk mindketten, amikor másfél évvel ezelőtt megismerkedtünk.  Én itt kaptam munkát, Timinek pedig édesapja és testvére is Angliában él, ezért választotta ezt az országot” – magyarázza Zsolti.

Kétség sem fér hozzá, napjainkban itthon nagyon nehéz megteremteni a biztos jövő alapjait. Ez sok embert arra sarkall, hogy külföldön próbáljon meg boldogulni. „Dolgoztam otthon, de nem láttam a jövőt, sem a lehetőségét annak, hogy saját lábra tudjak állni, úgy éreztem változtatnom kell” – emlékezik vissza Zsolti. „Tanítóképző főiskolára jártam, de nem láttam biztosnak a jövőt. Így hosszas mérlegelés után úgy határoztam, kiköltözök édesapámékhoz” – indokolja döntését Timi. Barbi biztos volt abban, mit szeretne: „Kint jobban lehet érvényesülni. Nem hezitáltam, jönni akartam.”

Kezdeti nehézségek, vidám emberek

Más ország, más kultúra, más éghajlat – minden más. Az első időszakban mindhárom beszélgetőpartnerem küzdött nehézségekkel. „Amikor már nem látogatóba, hanem élni mentem ki, nehezebb volt. Nem voltak még barátaim, nehezen ment a nyelv, hiába tanultam otthon angolul” – idézi fel Barbi. Timi egy másik problémára hívja fel a figyelmet: „Rengeteg kihívás várt rám, mikor elhelyezkedtem. Több, mint egy hónapot kellett várnom, hogy valahol nyissanak nekem egy bankszámlát, ami itt az első és legfontosabb, ha az ember dolgozni szeretne.”

[caption id="attachment_63632" align="aligncenter" width="560"] Farkas Barbara, Snowdonia[/caption]

A kezdeti kihívások ellenére mind a hárman belerázódtak a kinti életbe, megtalálták a helyüket. Amihez az is hozzájárulhatott, hogy az angol emberek élethez való hozzáállása merőben más, mint a magyaroké. „Sokkal vidámabbak és közvetlenebbek” –fogalmaz Barbi. „Alapvetően boldogok, elégedettek az életükkel. Az angolok jókedvűek” – teszik hozzá Zsolti és Timi.

Van munka és stabil egzisztencia 

„Kintlétem második napjától egy mexikói étteremlánc alkalmazottja vagyok. Pincérként kezdtem, jelenleg „assistant manager” pozícióban dolgozok. Szeretem a munkámat, de nem a vendéglátás az életem, ezért személyi edző diplomát szereztem, később konditeremben szeretnék elhelyezkedni” – árulja el Barbi. Zsolti egy ismert áruházlánc árufeltöltő munkakörében dolgozik és elégedett anyagi helyzetükkel. „Nem lettünk milliomosok, de a számláink be vannak fizetve, soha nem maradunk el semmivel, ha váratlan kiadásunk nem akad, félre is tudunk tenni.” Barbi is megerősti ezt: „Sokkal jobb az egzisztenciális helyzetem, mint otthon. Könnyen tudok spórolni.”

[caption id="attachment_63633" align="aligncenter" width="387"] Mogyorósi Tímea és Hegedűs Zsolt, London[/caption]

„Gólya hozta” angol földön

Zsolti párja, Timi étteremben dolgozott, amíg állapota engedte, ugyanis kisbabát vártak. A kérdés adódik: hol szülessen, hol nőjön fel a gyermek? „A jövőjére gondoltunk elsősorban. Ezért döntöttünk úgy, hogy Angliában szülessen. A magyar mellett az angolt is anyanyelvi szinten beszéli majd, így könnyebb lesz itt beilleszkednie. 10 éves kora után megkaphatja az angol állampolgárságot, ez kapukat nyithat meg előtte” – avat be minket Timi.

A szülést követő első hetekben jó, ha van egy-egy személy, akinek támogató jelenléte erőt ad az újdonsült szülőknek. Azonban messze a hazájuktól és szüleiktől Timiéknek egyedül kellett helyt állniuk. „Bevallom sokszor nem volt egyszerű. Távol voltam édesanyámtól, a barátaimtól. A baba születése után legnagyobb segítségem Zsolti volt, édesapámék csak meglátogatni tudtak, mivel már nem egy városban laktunk. Természetesen skype-on keresztül kaptunk tanácsokat szüleinktől és a rokonságtól, de nem tudták ezzel pótolni azt a segítséget, amire szükségünk lett volna. Mégis itt vagyunk, egy családként és megbirkózunk mindennel, ahogyan eddig is” – osztja meg velünk érzéseit Timi.

Még maradunk

Mind a három fiatal elmondta, hogy felnőttek a kint töltött idő alatt. Erősebbé tették őket a megpróbáltatások. Az ott felépített életük sok tekintetben kiegyensúlyozottabb, stabilabb, mint amiben idehaza éltek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint arra a kérdésre adott válaszuk, hogy hazajönnek-e egyáltalán? „Nem tervezem a hazaköltözést egyelőre, itt szeretnék családot alapítani. Sajnos otthon nem olyanok a körülmények, hogy haza menjek. De talán majd egyszer a nyugdíjas éveimben” – fogalmaz Barbi. Zsolti és Timi kicsit részletesebben fejtik ki válaszukat: „Nem tervezzük, hogy a közeljövőben visszaköltözzünk. Nemrég voltunk otthon, és szinte az első pillanattól vágytunk vissza. Rossz látni, hogy Magyarországon szinte mindenki megélhetési gondokkal küzd, emiatt az emberek kedvetlenek és letörtek.”

Halasinfo/Horváth Nikolett