Havi pár ezer forintért adta bérbe 15 évre az önkormányzat a lovaspályát a polgármester üzleti köreinek - állítja közleményében a Sikeres Halasért Társaság (SHT).
Ma reggel juttatta el az alábbi sajtóközleményt az SHT szerkesztőségünkbe:
A múlt heti testületi ülésen zárt ülésen tárgyalta a képviselő-testület a kiskunhalasi lovasbázis (sportpálya és gazdasági épület, iroda, fedett lovarda, legénységi szálló és WC, vizesblokk) 15 évre történő bérbe adását. A nyertes pályázó a legjobb ajánlatot tevő Lovas és Szabadidő Központ Kft. lett, amely információink szerint mindössze havi néhány ezer forintért bérelheti és hasznosíthatja a lovasbázist 15 évig. A zárt, meghívásos pályázaton a másik két – feltehetően előre egyeztetett pályázó – havi mindössze pár gombóc fagyi árát (!!!) ajánlotta a lovasbázisért, innen nézve persze „hihetetlen jó üzletnek” tűnik a havi pár ezer forintért történő bérbeadás... Hogy kinek jó üzlet, az kiderül, ha egy kicsit a nyertes pályázó vezetői és tulajdonosi körét is jobban szemügyre vesszük...
A ceginfo.hu alapján a nyertes pályázó cég ügyvezetői Bölecz Jenő és Juhász Tibor, akik a polgármester édesapjának, id. Fülöp Róbertnek évtizedes üzlettársai, a céginformációs adatbázis alapján számtalan kapcsolt vállalkozáson belüli közös érdekeltséggel. Lovas és Szabadidő Központ Kft. tulajdonosai a ceginfo.hu szerint a WVI Holding Kft., MI ME-INNO Kft., JT Credit Kft., ezeken keresztül kapcsolt vállalkozásként, azaz a tulajdonosok egyéb közös gazdasági érdekeltségi köreként pedig a ceginfo.hu szerint a Radon Holding, Radon Invest és JT Infotéka Kft.-k szerepelnek, amelyekben közös tulajdonosok többek között Fülöp, Bölecz és Juhász...
A dolog érdekessége még, hogy a testület zárt ülésen tárgyalta az előterjesztést, így gondolta a Fidesz a nyilvánosság elől elzárni az ügyet. Azonban a zárt ülésen hozott határozat nyilvános, a cégadatok nyilvánosak, így azt ki kell hirdetni. Az információink szerint havi néhány ezer forintos bérleti díjat a Fidesz nem hozta nyilvánosságra, feltehetően üzleti titokra hivatkozva, azonban a hatályos jogszabályok szerint ezt nem teheti meg, ugyanis az nem üzleti titok, hanem közérdekű adat, amelyet szintén nyilvánosságra kellett volna hoznia az önkormányzatnak. A bérleti díj ugyanis nem a nyertes pályázó üzleti titka, hanem közvagyon hasznosításával kapcsolatos önkormányzati gazdálkodással kapcsolatos adat, amely a hatályos jogszabályok értelmében közérdekű adat, tehát az nyilvános. Ezért az SHT önkormányzati képviselői kérni fogják a közérdekű adat nyilvánossá tételét, a teljes szerződés nyilvánosságra hozatalát.
Ennek jogi alapjai adatvédelmi biztos által ABI-330-2/2010/K. számon kiadott hivatalos állásfoglalás, amely az alábbi linken pontos jogszabályi hivatkozásokkal ellátva elolvasható: http://abi.atlatszo.hu/index.php…
Hangsúlyozzuk, hogy az SHT számára nem az a probléma, hogy a város szakmai befektető keres a lovasbázis hasznosítására, ezt a célt önmagában még támogatni is tudnánk. A probléma sokkal inkább az, hogy gyakorlatilag ingyen, a nyilvánosság kizárásával adja oda a város a lovasbázist a polgármester családjához szoros gazdasági szálakkal kötődő üzleti körök részére. (SHT)