Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info

Tragikus ütközés, szörnyethalt a vétlen soför - VIDEÓ

2015. július 14. - Halas Info

Halálos baleset történt ma délelőtt Kiskunhalas és Kiskunmajsa között. Egy 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, 10 óra 22 perckor az 5402-es számú út 35-ös kilométerszelvénye közelében egy kamion és egy Ford Transit kisteherautó összeütközött. A balesetben a vétlen tehergépkocsi sofőrje súlyosan megsérült. Az 55 éves majsai férfit már nem tudták újraéleszteni.

Mint megtudtuk, a helyszínre perceken belül megérkeztek a mentők, majd a tűzoltók, akik kiszabadították a a roncsba szorult sofőrt. Eközben mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A mentők megpróbálták a sérültet újraéleszteni, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a férfit már nem tudták megmenteni.

A frontális ütközés oka helyszíni információink szerint feltehetően a követési távolság be nem tartása lehetett. Szemtanúk elmondták: két kamion haladt Kiskunmajsa irányába, amikor az elöl haladó egy kerékpáros előzésbe kezdett, majd amikor észlelte szemből a forgalmat, fékezett és visszatért sávjába. Ekkor rohant bele hátulról egy kisbéri férfi által vezetett másik kamion, amely az ütközés következtében áttért a szemközti sávba, és ott frontálisan ütközött a szabályosan haladó kisteherautóval. A helyszínelés idejére teljes útzár van érvényben, a forgalmat elterelik a rendőrök. A baleset körülményeit még vizsgálja a rendőrség.

[gallery link="file" columns="4" ids="67805,67806,67807,67808,67809,67810,67811,67812,67813,67814,67815,67816,67817,67818"]

A bejegyzés trackback címe:

https://halasinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr988295430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása