Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info

Hatalmas: Halas pénzén reklámozták Vadkertet

2015. március 25. - Halas Info

A Halasmédia főszerkesztője maga dicsekedett el ezzel soltvadkerti újságjában.

Azt már az előző ciklus városvezetői is felismerték, hogy Kiskunhalas egyik kitörési pontja lehet a turizmus. Éppen ezért egymillió forinttal támogatták a tavalyi Utazás Kiállításon való részvételt. Úgy tudjuk, az idei kiállításra ennél többet költött a város, illetve a megjelenést szervező Halasmédia. Háromszor nagyobb lett a kiállítási stand, ahol több halasi vállalkozó is bemutatkozhatott – részvételi díj ellenében. A stand bérleti díja egyébként több, mint félmillió forint volt, amelynek egy részét a vállalkozók fizették.

A szervezés során a városvezetés kifejezett kérése volt, hogy csak halasi vállalkozók használhatják a standot, és kizárólag halasi termékeket lehet bemutatni, hiszen a cél az, hogy Kiskunhalas városa legyen népszerűsítve. Nem véltetlen, hogy – információink szerint – Fülöp Róbert polgármesternél „kiverte a biztosítékot”, hogy a Halasmédia főszerkesztője, Supka Éva saját maga ismerte be, hogy Soltvadkertet népszerűsítette a kiállításon.

Kunság közepe – Halas nélkül

Supka az általa szerkesztett Vadkerti Újságban így írt a nagyszerű lehetőségről: „Bár nem konkrétan a város volt jelen a hónap végén rendezett óriási utazás fiesztán a Hungexpó területén, közvetve azonban mindenképp reklámot kapott Soltvadkert is. Káposzta Lajos négy napon keresztül, jómagam egy napig igyekeztünk felhívni a látogatók figyelmét városunk és a térség szépségeire, értékeire, az itteni kikapcsolódási, pihenési lehetőségekre. Tehettük mindezt a csipke városának standján, ahol túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a legtöbb vendég fordult meg a kedves fogadtatásnak, az alföldi termékek kóstoltatásának köszönhetően.”

[caption id="attachment_63168" align="aligncenter" width="620"]Káposzta Lajos reklámozza a Kunság Közepét. "Rongyosra beszélte a száját. " Káposzta Lajos reklámozza a Kunság közepét. "Rongyosra beszélte a száját. "[/caption]

Ezen kívül a cikkből azt is megtudhattuk, hogy „Káposzta Lajos rongyosra beszélte a száját, melynek eredményeképpen több csoport érkezik majd nyáron a Vadkerti-tó mellé”. Úgy tudjuk, Supka Éva kérésére raktak ki a standra olyan kiadványokat, mint például a Kunság Közepe magazin, amely kifejezetten Kiskőröst és térségét hivatott reklámozni. Olyannyira, hogy a kiadványban szereplő térségi térképen – bár éppen ráférne – Kiskunhalast egyáltalán nem is lehet megtalálni.

[caption id="attachment_63175" align="aligncenter" width="620"]IMG_0717 Kiskunhalas lemaradt...[/caption]

Éva, az újító

Amikor tavaly május végén, június elején Supka Évát a Halasmédiához igazolták – mint a Vadkerti Újság és a kistérségi Miújság? főszerkesztőjét –, azt nyilatkozta a Halasi Tükörnek, hogy kihívásnak tekinti a feladatot. Hozzátette: az első hetekben megismerkedik majd az ott folyó munkával, de hosszabbtávon vannak újítási elképzelései. Hogy az Utazás Kiállításon elővezetett újítások miként hoznak hasznot a Halasmédiának és főként a városnak, az persze rejtély. Az ügyben megkerestük Supka Évát is, aki egyelőre nem válaszolt e-mailben elküldött kérdéseinkre.

Feltettük kérdéseinket a városvezetésnek is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy „az Utazás Kiállítást a Halasmédia szervezte. Minden kérdésedre ők tudnak válaszolni. Nagy-Apáti Ivettet kellene keresned.”

[caption id="attachment_63207" align="aligncenter" width="437"]Supka Éva cikke. “Több csoport érkezik majd nyáron a Vadkerti-tó mellé.” Supka Éva cikke. “Több csoport érkezik majd nyáron a Vadkerti-tó mellé.”[/caption]

Köszönet a Halasinfónak

Megtettük. Nagy-Apáti Ivett, a Halasmédia ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: gazdasági társaság vezetőjeként titoktartási kötelezettsége van, nem adhat információt a céget érintő pénzügyi tranzakciókról.

A továbbiakban pedig elmondta, hogy a halasi stand jelentős számú érdeklődőt vonzott, és a forgalomból ítélve jó befektetésnek bizonyult a kiállításon való részvétel. Ez pedig „összecseng a képviselő-testület által elfogadott városmarketing stratégiával”. Megjegyezte, hogy természetszerűen „Kiskunhalas, mint a térség központja lehetőséget adott a közelben lévő településekről történő tájékozódásra is, hiszen a városban megszálló turistákat a környékbeli programok is érdekelhetik”.

Hozzátette: „Minden költség-egyeztetés és szervezés az előző ügyvezetővel történt. Én az utolsó fázisokban kaptam meg az eseményt. Emellett köszönöm, hogy a Halasinfo is fontosnak tartotta, figyelemmel kísérte és beszámolt a Halasmédia szervezésében megrendezett kiállítás eredményeiről” – fogalmazott Nagy-Apáti Ivett.

Házon belül

Az ügyvezető hozzátette még, hogy mindez „házon belüli” ügy, és az értékelő megbeszélésen – ahol a kiállítók, a városvezetés és a Halasmédia is jelen volt – „minden olyan kérdést megbeszéltünk, ami az érintettekben felmerült”.

Felvetettük, hogy az egész várost, vagyis a „házon kívülieket” is érintik a történtek – meg a pénzüket is –, illetve, hogy a városvezetés kifejezett kérése volt, hogy Halast reklámozzák (például halasi és ne vadkerti borokat kóstoltassanak). Nagy-Apáti Ivett erre azt felelte, hogy tőle azt kérték, keressék meg a kistérség településeit is, sőt konkrét javaslatokat is kapott a polgármestertől erre vonatkozóan – ők pedig ezt teljesítették is.

Ez egyébként logikus lépés lehet, ugyanakkor Soltvadkert nem a halasi kistérség része. Ha pedig nagyobb térségben gondolkozunk, akkor felmerül a kérdés, hogy például Kiskunmajsát miért nem népszerűsítették – miközben Majsa ezt Halassal rendszeresen megteszi.

Halasinfo/Sebestyén István, Fotók: Halasmédia, Halasinfo

A bejegyzés trackback címe:

https://halasinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr58294308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása