Az utánpótlás csapatunknak végre sikerült győzni, de a felnőtt csapatnak sem kellet sok, hogy pontot szerezzen.
U-21
Kunszállás SE - Kiskunhalasi FC 1:4 (0:2)
Kunszállás, 2014. október 12. 12:45 Vezette: Kiss Sándor, Ártim Dóra
Kiskunhalas: Csehó-Kovács Márk (Szűcs Csaba), Herczku Zsombor (Bárány Péter), Tirpák Márk, Csipak Dániel, Virág Ádám, Mike Kristóf, Csillag Dániel, Varga Patrik, Lavati Alex, Erdélyi Lajos, Török Simon (Makai Dávid) Edző: Gerner Dániel
Gól: Erdélyi, Török, Csillag, Lavati
Rögtön kezdés után betaláltunk a hazaiak kapujába, majd a félidő vége előtt sikerült megduplázni az előnyünk. A második félidőben sem változott a játék képe, továbbra is mi irányítottuk a találkozót, sőt két újabb góllal tettük biztossá vezetésünket. Kapuscserénk rögtön kapott gólt eredményezett, de ez nem veszélyeztette győzelmünket, mely végre teljesen megérdemelt.
FELNŐTT
Kunszállás SE - Kiskunhalasi FC 3.2 (1:1)
Kunszállás, 2014. október 12. 15:00 Vezette: Halasi Zoltán, Kiss Sándor, Ártim Dóra
Kiskunhalas: Gerner Dániel - Murányi Attila, Máté-Tóth Viktor, Erdélyi Ádám, Bogdán Róbert, Tóth Tamás, Patocskai Mátyás, Kerekes Márk (Torma Barnabás), Eugene Fomumbod, Sorin Amariutei, Farkas Tamás
Gól: Eugene, Sorin
Pontot, sőt pontokat hagytunk Kunszálláson. Az első perc, majd a hatodik is ziccert hoz, melyeket kihagytunk, majd "felébredtek" a hazaiak, és a 13 .percben egy kapufával, majd a 18. percben, mikor támadásban nagyon elől maradtunk, így lehetőség nyílt arra, hogy lekontrázzanak minket, megszerezte a vezetést Kunszállás. Kétszer kellett még a félidő második felében Gerner Daninak védenie, majd a hosszabbításban szabadrúgáshoz jutottunk a hazai 16-osának bal sarkáról, melyet Eugene a rövid alsóba bombázott, 1-1.
A hazaiaik az öltözőben maradtak, egy érdekes szituáció végén Sorinhoz pattant a labda 8 méterre a kaputól, és rövid gondolkozás után a kapus mellett értékesítette a helyzetet. Egy hazai fejes, majd utána csúsztatás kerülte el kapunkat a 49. percben, majd rögtön az ebből induló támadás végén Kerekes lövés helyett beadást választ, mellyel újabb ziccert hibázunk el. Eseménydús három perc volt, mert a következő percben Erdélyi próbál fejjel menteni, úgy is néz ki, fejese kapufa mellé megy, de leesve a gyepre a labda megpattan és csavarodik, és kapufa mellé ment, de öngólt érően, 2-2.
Következett egy újabb Eugene szabadrúgás, mely a sorfalról vágódik veszélyesen, de csak szöglet lesz belőle. Majd a 77. percben Bogdán Robit jól zárják ki (akár szabadrúgást is kaphatott volna), a létszámfölényes helyzetet gólra váltják a hazaiak, megszerezve ezzel újból a vezetést. A hátralévő 13 percben kimarad 2 újabb ziccerünk, majd Torma ellen szabálytalankodnak büntetőterületen belül az utolsó percben, a játékvezető sípja néma marad. A következő beadásra Torma érkezett fejjel, mely alig kerülte el a hazai kaput. Teljesen kinyíltunk az egyenlítés reményében, ez lehetőséget adott hazai kontrákra, a 93. percben Gernernek kellett még védenie egyet.
A hét edzőváltást hozott felnőtt csapatunknál. Kis Péter edző más felállást választott a korábbiaktól, mely változtatások összességében őt igazolták, még ha pontot nem is ért. Eugene a mezőny legjobbja volt, Murányi az ősz legjobb játékát mutatta ezen a mérkőzésen. Sorin sokszor volt veszélyes, megoldáasi váratlanok voltak. Sőt gólokat rúgtunk, sajnos az idegenben szerzett két találat mégis kevés volt. Javítani a szombati munkanap miatt a szoksáso időtől eltérően vasárnap, hazai pályán, a Tiszakécske ellen lehet.