Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info

Törvénytelen vizsgálóbizottság alakult Halason?

2014. április 04. - Halas Info

Nem csitul a feszültség a Halasi Csipke Közalapítványnál – állítólagosan történt- szabálytalanságok miatt. A jegyző többszöri jelzése ellenére olyan vizsgálóbizottság jött létre a Fidesz frakció javaslatára, amely a jogszabályok értelmében nem tekinthet bele az alapítvány tevékenységébe.

Kiskunhalas alpolgármestere jegyzi azt előterjesztést, amely ma került váratlanul a képviselő-testület elé. A kezdeményezés vizsgálóbizottság felállítását javasolta, a Halasi Csipke Közalapítványnál állítólagosa tapasztalt anomáliák miatt. A több Fideszes képviselő által említett szabálytalan üzemanyag elszámolások, ÁFA manipulációk, valamint a nem valós értéken beépített kazán ügyét egy politikusokból álló testület vizsgálná meg.

Kiskunhalas jegyzője több alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottság összetétele és maga a testület felállítása is törvénybe ütköző. Az alapítványt ugyanis csak a felügyelő bizottság valamint az ügyészség vizsgálhatja. Egy másik hozzászólásból kiderült az is, hogy az ide vonatkozó jogszabályok szerint, ennek a testületnek semmiféle dokumentumot nem lehet átadni vizsgálódás céljából.

Gyovai István polgármester zárszavában képviselői esküjükre emlékeztette az előterjesztés támogatóit, amelyben a törvények betartására tettek fogadalmat. Az előterjeszt végül 10:4 arányban megszavazta az önkormányzat.

halasinfo/kép: wikipedia

A bejegyzés trackback címe:

https://halasinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr398290766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása