Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info

„Fidesz általi megszállás” - Várnai lemondott!

2014. április 01. - Halas Info

varnailaszloA halasi csipkét ért politikai támadások miatt távozik a  Csipke-alapítvány éléről, Dr. Várnai László Kiskunhalas korábbi polgármestere. Szerkesztőségünk elsőként közli Gyovai István polgármesternek címzett nyílt levelét.

 

 

 

Tisztelt Polgármester Úr!

Hivatkozással 2014. március 18-i szóbeli bejelentésemre megerősítem, hogy a Halasi Csipke Közalapítvány Kuratóriumi elnöki tisztségemről, és egyben Kuratóriumi tagságomról 2014. március 31. napjával lemondok.

Lemondásomat az alábbiakkal indokolom:

1990-től 2010-ig különböző választott tisztségekben, ezen belül 2002-től 2010-ig polgármesterként igyekeztem szülővárosomat, Kiskunhalast legjobb tudásom szerint, tisztességgel, közmegelégedésre szolgálni. Nyugdíjba vonulásom után megtiszteltetésként éltem meg, hogy a Képviselőtestület a Halasi Csipke Közalapítvány Kuratóriumi elnökévé választott.

A kuratórium tagjaival együtt törekedtünk megvalósítani a közalapítvány céljait, kiemelten büszkeségünk a halasi csipke hírnevének öregbítését, és működési feltételeinek biztosítását. Ragyogó sikereket ért el a csipke az elmúlt időszakban is, melyben elévülhetetlen érdeme van a fantasztikus kapcsolatrendszerrel bíró csipkéért fáradhatatlanul dolgozó igazgatónőnek, Kiliti Zsuzsannának. Közös munkánk egyik csúcspontja volt, a 2012. december 13. napján „Cérnába szőtt évszázad-110 éves a halasi csipke” címmel az Iparművészeti Múzeumban rendezett több ezer látogatót vonzó kiállítás, melyre okkal lehetett büszke minden halasi.

A kuratóriumon belül sajnálatosan már ez időben feszült hangulat uralkodott, mert új kurátort választott a képviselő-testületi többség, a családi kapcsolatai által érintett, Pajor Kálmán személyében, aki folyamatosan összekeverte a képviselő-testületi miliőt, egy civil szervezet vezető testületének konfliktusmentes döntéshozatali mechanizmusával. Kisvártatva egy új társat is ajándékozott neki a képviselő-testület, Szakál Aurél személyében, így nyíltan megkezdődhetett az utolsó, független halasi alkotó műhely Fidesz általi megszállása. 2013. elején még sikerült elhárítani- a halasiak tiltakozásával megerősítve- azt a szervezeti átalakítást mely a Csipke Ház önállóságát szüntette volna meg. Sajnálatosan folyamatos maradt az igazgatónő, Kiliti Zsuzsanna munkájának becsmérlése, és a teljesen megalapozatlan gyanúsítgatások. E jelenségeket a kuratóriumi üléseken egyre kínosabb, szégyentelen viták során, így-úgy mederben tudtam tartani, és a kuratórium meg tudta védeni az igazgatónőt a nemtelen támadásoktól.

Azután jött a sokszor látott Fidesz technika, az ügy kriminalizálása. Ennek részevolt a Felügyelő bizottság ok és cél megjelölése nélküli illegitim vizsgálatának lefolytatása a kuratórium előzetes értesítése nélkül, egyrészt megalapozatlan, másrészt túlzó megállapításokkal, egyhangúlag hozott kuratóriumi határozatok Képviselő-testületi döntéssel történő negligálása, a teljes káosz. A kuratórium döntéseit a tulajdonos önkormányzat nem védte meg, szabad folyást engedett, a zsákmányszerző Fidesz nyomulásának. Nálam ekkor telt be a pohár, én nem erre szerződtem. Kuratóriumi elnökként éveken keresztül jó szívvel, ellenszolgáltatás nélkül végeztem a munkámat, de e Fidesz-es cirkuszban nem kívánok részt venni, ezért kénytelen vagyok a megtisztelőnek érzett társadalmi tisztségemről lemondani.

Isten irgalmazzon annak a városnak, melynek értékeit saját elöljárói zúzzák szét!

Kiskunhalas, 2014. március 31.

Dr. Várnai László nyugalmazott polgármester a Halasi Csipke Közalapítvány volt elnöke

A bejegyzés trackback címe:

https://halasinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr808290744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása