Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info

Tudta? Újabb iskola szerveződik Halason!

2015. augusztus 21. - Halas Info

Az interneten már megkezdődött az újabb halasi iskolai támogatóinak és diákjainak toborzása.

A szervezők szerint térségünkben, jelentős az érdeklődés egy Waldorf módszert követő intézmény iránt, amelynek Kiskunhalas lenne a székhelye. Az ötlet néhány szülőtől származik, akik megálmodták az iskola létrehozását és akik várják azon szülők jelentkezését, akik a közeljövőben ilyen intézményben szeretné iskoláztatni a csemetéjüket.

A Waldorf - pedagógiai felfogás hangsúlyozottan tiszteletben tartja a gyermekek, a diákok és szülőkvallásos és egyéb meggyőződését, valamint az eltérő nemzeti kultúrák sajátosságait. Emellett minden gyermek számára igyekszik megteremteni azokat a feltételeket, amelyek az érzelmi biztonságukat és a szellemi szabadságukat biztosítják. A Waldorf-pedagógia célja, hogy módszerével és neveléselméletével a gyermekek egészséges fejlődését támogassa. Ennek érdekében teljes mértékben tekintetbe veszi az életkori sajátosságokat és az adott korhoz tartozó fejlődési törvényszerűségeket. A testi, lelki és szellemi adottságok fejlesztésére egyformán hangsúlyt fektet az egységes művészeti, gyakorlati és intellektuális képzés útján, így az oktatásban „a szív, a kéz és a fej” egyidejű nevelése jelenik meg.

Jelentkezés itt: facebook.com

A bejegyzés trackback címe:

https://halasinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr688295720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása