Az elmúlt hetekben a zsidógyűlölet okait vizsgáltuk meg, és eljutottunk az első antiszemitáktól, egészen a Második Világháború szörnyetegeihez, a nácikhoz is. Megállapítottuk, hogy a zsidógyűlöletet legtöbbször az irigység, a félelem, és egy hamis ellenségkép váltja ki. Cikksorozatunk ténymegállapításait eddig ószövetségi történetekkel támasztottuk alá, de most ideje arra is kitérni, hogy az újszövetség mit tanít az antiszemitizmusról.

Az antiszemiták igen gyakran érvelnek azzal, hogy a zsidók „istengyilkosságot” követtek el, amikor kiszolgáltatták Jézust a rómaiaknak. Ennek az érvelésnek viszont van egy buktatója is: nevezetesen az, hogy Jézus a kereszten nemcsak a rómaiaknak bocsátott meg, hanem a zsidóknak is.

Ez az érvelés viszont később beépült a kereszténységbe, és létrehozott az egyházban egy furcsa tanítást. Ezt nevezik hagyományosan „helyettesítési teológiának”, ami arról szól, hogy Isten örökre elvetette a zsidóságot, és a hiányt pótlandó, az egyházat helyezte a helyükre. Ez az okfejtés viszont csak akkor működik, ha a Szentírás olvasója elveti az Ige szó szerinti értelmezését, és az Isten szavát allegóriaként (szimbólumként) értelmezi.

Ez a gyakorlat jelent meg például a gnosztikus tanítónál, Markiónnál is. Ő azt tűzte ki céljául, hogy a Bibliát „zsidótlanítani” kell, el kell vágni az isteni kijelentéseket eredeti, héber gyökerüktől. Ennek a kísérletnek az lett az eredménye, hogy a indexre került a teljes Ószövetség, illetve azok az újszövetségi részek is, amik a zsidók helyreállításáról szólnak. A markióni Biblia tehát jóval vékonyabb volt, mint amit napjainkban olvashatunk.

A teljesség igénye nélkül indexre kerültek Pál apostol azon levelei, melyekben elmondja, hogy Izraelt azért ültette a Teremtő a kispadra, hogy a nemzetek is rátaláljanak Istenre. Más helyen meg azt fejtegeti az apostol, hogy a zsidók minden más néptől különböznek: Isten nekik adta a törvényt, velük lépett szerződéses viszonyba, nekik adta meg az atyákat, és tőlük származik a megváltó is. Ezeket a részeket húzta ki Markión a saját Bibliájából, de ha az Igét szó szerint értelmezzük (és ez a helyes gyakorlat), akkor ezek a részek a zsidó nép helyreállításáról szólnak.

William Shakespeare szavai a mai napig időtállóak, aki a Velencei kalmár című művében így ír:

„Hát a zsidónak nincsen szeme? A zsidónak nincs keze, élő teste, álma, érzéke, vágya, szenvedélye? Nem ugyanaz az étel táplálja, nem ugyanaz a fegyver sebzi, nem ugyanaz a betegség rágja, nem ugyanaz a gyógyszer kúrálja, nem ugyanaz a nyár és tél hűti és hevíti, mint a keresztényt? Ha megszúrtok, nem vérzünk-e? Ha cirógattok, nem nevetünk-e? Ha megmérgeztek, nem halunk-e meg? És ha ellenünkre törtök, ne álljunk-e bosszút?”

Mielőtt bárki is felelne a fenti kérdésekre, érdemes figyelni Jézusnak a Máté evangéliumában elmondott szavaira: a történelem végén meg fog ítélni minden egyes etnikumot aszerint, hogy miként viselkedtek az Ő testvéreivel, a zsidósággal. Mindezek figyelembevételével kijelenthetjük, hogy a Biblia alapján senki nem lehet antiszemita úgy, hogy ezzel a tettével ki ne váltaná a Teremtő haragját.

Papp Zsolt Teológus