Ismét szép sikert értek el a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői az Aranyhomok Kupa Úszóversenyen Kecskeméten. A hagyományosan tavasszal rendezendő felmérő versenyen 548 versenyző 1638 alkalommal állt rajthoz.
Grigorov Leila 2004-2006-os születésű tanítványai is kemény munkát végeznek, alapozásból érkeztek a helyszínre, valamennyi versenyszámban egyéni rekordot állítottak be, és az erős mezőnyben sikerült 2 pontszerző helyezést begyűjteni.
Novotny Attila csapata 2 hétig a helyszínen edzőtáborozik, így versenyzői a szombati edzést kiváltva, sorozatterhelésként minden versenyszámban rajtkőre álltak. Ifi- és serdülőkorú lányaink abszolút mezőnyben értékelve egymás ellenfelei is voltak, ennek megfelelően alakultak az eredmények, 2 arany, 4 ezüstérmet és 18 pontszerző helyezést szerezve 33 egyesület pontversenyében a 6. helyen végeztek.
Az edzőtábort követően a Magyar Úszószövetség felkérésére Kripkó Ádám Lengyelországban négy ország válogatott versenyzőit felvonultató korosztályos viadalon vesz részt, Juhász Adél és Juhász Janka pedig Izraelbe utazik a nyíltvízi Európa Kupára, ahol 5 és 10 ezer méteren teszik próbára magukat. A Halasthermál és Merkbau Kft támogatásával készülő halasi úszók gőzerővel folytatják a felkészülést a nyári országos bajnokságokra, és nemzetközi viadalokra.
[caption id="attachment_64350" align="aligncenter" width="750"] Leila "néni" csapata[/caption]
Dobogós és pontszerző helyezések:
JUHÁSZ JANKA (2000) – abszolút mezőnyben: 1 arany - 200m gyors, 1 ezüst – 100m hát, 4. hely – 100m pillangó, 6. hely – 100m mell
JUHÁSZ ADÉL (1998) abszolút mezőnyben: 1 arany – 100m pillangó, 5 hely – 200m gyors
VARGA KATA (2003) 1 ezüst – 200m gyors, 4. hely – 100m hát, 100m pillangó
KRIPKÓ ÁDÁM (1999) 1 ezüst – 100m mell
VAS LUCA (2000) abszolút mezőnyben: 4. hely – 200m gyors, 6. hely – 100m pillangó, 7. hely – 100m hát, 8. hely – 100m mell
NAGY ANDRÁS (2000) az egy évvel idősebbek között: 4. hely - 100m pillangó, 6. hely – 200m gyors
LÁSZLÓ LEVENTE (2000) 4. hely – 100m hát
SZILVÁSI GRÉTA (1999) abszolút mezőnyben: 5. hely – 100m mell, 6. hely – 100m hát, 7. hely – 200m gyors, 100m pillangó
CHRIST IZABELLA (2005) 7. hely – 50m pillangó
4X100M VEGYESVÁLTÓ (Juhász Janka, Szilvási Gréta, Juhász Adél, Vas Luca) – 1 ezüst
4X50M VEGYESVÁLTÓ (Miklósi Fanni, Király Anna, Christ Izabella, Kiss Virág) – 7. hely
Juhászné Kleczli Katalin