Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info

Fontos NAV közlemény!

2015. március 19. - Halas Info

Akiknek nem volt lehetőségük munkáltatói adómegállapítást kérni vagy azt a munkáltató nem vállalta, illetve nem kérték a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében, saját maguknak kell azt elkészíteni.

A munkáltatótól kapott 14M30-as számú igazolás, illetve a munkaviszony évközi megszüntetésekor kiállított adatlap, valamint a különböző kifizetőktől kapott igazolások nem pótolják az adóbevallást.

Tapasztalatok szerint elsősorban azoknál marad el a bevallás teljesítése, akiknek évközben megszűnt a munkaviszonya, akik adóköteles társadalombiztosítási ellátásban részesültek. Sokan vannak, akik nyugdíjasként, vagy diákként (például: iskolaszövetkezettől kapott bért) szereztek adóköteles jövedelmet. Nem kell bevallani a nyugdíjasoknak az adómentes nyugdíjat, a diákoknak az adómentes ösztöndíjat. Az utóbbi években jellemző volt, hogy a felszámolás alatti cégek utólag, a Bérgarancia Alapból a volt munkavállalóknak kifizetéseket teljesítettek, melyből szintén vontak adóelőleget. Ezeket a jövedelmeket is be kell vallani.

2014-re vonatkozó személyijövedelemadó-bevallás a 1453-as számú nyomtatvánnyal vagy a 1453ADÓNYILATKOZAT-tal 2015. május 20-ig teljesíthető. Az adóhivatal a bevallás elmulasztása esetén akár 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot is kiszabhat.

További információ személyesen a NAV ügyfélszolgálatain, valamint az Általános Tájékoztató Rendszerén (TCC) keresztül, a 06-40/42-42-42 telefonszámon kérhető.

NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága

A bejegyzés trackback címe:

https://halasinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr398294236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása