Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info

Vágóhíd létesül - Új megélhetési lehetőség Tompán

2014. október 18. - Halas Info

vagohídA szövetkezet lehetőséget kíván adni a településen lakóknak megélhetésük jobbá tételére. Munkát, pénzt, keresetet szeretnének biztosítani mindazok számára, akik termelőként, őstermelőként vagy nyugdíjasként részt vesznek a programban. A BANTESZ Állattenyésztő és Növénytermesztő, Feldolgozó, Értékesítő Szövetkezet közleménye:

2015. harmadik negyed évében beindítjuk nyúl vágóhidunkat majd azt követően a baromfi, és később a birka és sertés vágóhidat is. Mindezekhez szükségünk van olyan termelőkre, kik vállalkoznak nyúl, majd baromfi, ezen belül liba, kacsa, gyöngytyúk, galamb, vadkacsa tenyésztésre. Később másik két vágóhidunk megépítésekor birka és sertés tenyésztésre.

Ezek mellett számítunk a növény, takarmány termesztő, földel rendelkező gazdákra is. Ezzel is olcsóbbá téve az állattenyésztők számára a takarmány ellátást. Összességében minden termelő részére tisztességes jövedelmet megélhetést biztosítani.

Olyan személyek jelentkezését várjuk, kik vállalnák a termelők megkeresését, szervezését. Előnyt jelent mezőgazdasági végzettség, jártasság, szervező képesség, valamint ha a személy regisztrált munkanélküli. Mindezekkel megfelelésük esetén szerződést kötünk, és akár egy éven belül a szövetkezet főállású dolgozója lehet.

A VIDÉK ÉLNI AKAR

Tel.: 06 70 419-4190
E-mail: medve.istvan46@gmail.com
Levélcím: 3527 Miskolc, Zsigmondi Vilmos utca. 2.C. ép. 4. em. 408.
Medve István
BANTESZ Szövetkezet igazgatósági elnöke

A bejegyzés trackback címe:

https://halasinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr338292966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása