A halasi fiatalok is csatlakoztak a „72 óra kompromisszum nélkül” programhoz. Közel száz diák végzett szolgálatot. Volt, aki mindhárom napra, volt, aki csak egyre tudott elmenni, de mindenki alaposan kivette a részét a feladatokból.
Az ünnepélyes megnyitón Finta József plébános beszélt az egész hétvége lényegéről, az önzetlen, szolgáló szeretetről. Szombaton következett a munka oroszlánrésze. Volt csapat, amely a Bibó-gimnázium tantermeit szedte rendbe, volt, amely a Sóstó melletti parkerdőben lévő tanösvényt szabadította meg a szétdobált szeméttől, mások a Lomb utcai óvoda néhány játékát festették le, az udvart takarították az avartól.
Egy csoport a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium tankertjében készítette elő a területet az őszi faültetéshez, míg mások a Nyúl utcai idősek otthonában, illetve a Szilády Áron utcai Idősek Klubjában segítettek az udvar rendbetételében. Később gitáros, énekes műsorral igyekeztünk vidám mosolyt csalni a Nyúl utcai idősek otthonában élő emberek, és a kórház betegeinek arcára. Vasárnap szentmisén adtunk hálát Istennek a lehetőségért, hogy szolgálhattunk – mondta el Boldog Tamás.
Forrás: baon.hu , Tapodi Kálmán