
A szerdai zivatarokat hozó hidegfront után pénteken északnyugat felől egy újabb érkezik meglehetősen változékony időt okozva. Hétvégére viszont kisüt a nap, kellemes októberi ősznek nézünk elébe.
Hidegfront hoz változékony időt pénteken
Pénteken tehát a nap nagy részében sok lesz fölöttünk a felhő, inkább csak délutántól nyugaton süthet ki a nap. Nyugat-északnyugat felől többfelé kell esőre, záporokra számítani, sőt délen, délnyugaton és néhol keleten ismét megdörrenhet az ég. Kezdetben mérsékelt, délen és keleten olykor élénk délnyugati szél fog fújni, mely a nap folyamán egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, megerősödik, délen és nyugaton viharos lökések is lehetnek. Az enyhe reggelt követően délutánra 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délnyugaton lesz a legmelegebb.
A front szombatra virradóra kelet, délkelet felé távozik, így hétvégén sok napsütésre készülhetünk.
Csupán szombaton jelenhetnek meg időnként felhők az égen, de ezekből csapadékra már nem kell számítani. A hétvége első napján még az északnyugati, vasárnap a Dunántúlon a déli-délkeleti szelet kísérhetik élénk lökések, ettől függetlenül viszont igazán kellemes időnek örvendhetünk, a kissé hűvös reggeleket követően délutánonként 20 fok közelébe melegszik a levegő.
A kellemes, vénasszonyok nyara jellegű idő még hétfőn is kitarthat, majd kedden újabb front érkezhet.