Légvédelmi gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség katonái Kiskunhalas légterében - tudta meg a Halasinfo. A repülőgépek tevékenysége miatt fokozott zajra figyelhettünk fel már néhány napja is. Részletek:
A Magyar Honvédség pilótái a térségben kiképzési feladatokat hajtottak végre, a JAS-39 Gripenekkel.
A mostani gyakorlatokra azért a Kiskunhalas feletti légtérben kerül sor, mert egyrészt kiválóan alkalmas a hasonló repülésekre, másrészt pedig közel van a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázishoz.
Ugrik Csaba ezredes, az alakulat parancsnoka elmondta: a szárazföldi csapatokkal történő együttműködés keretében a JAS−39 hajózóállomány levegő-föld gépágyúlövészetet és közvetlen légi támogatást hajt végre. Feladatuk a szárazföldi csapatok támogatása harchelyzetben, illetve az együttműködés gyakorlása az Előretolt Repülésirányító Csoporttal (ERICS), valamint szimulált és valós fegyverzettel végrehajtott földi célok támadásának gyakorlása.
A feladatokat áttelepülés nélkül, saját bázisukról, Kecskemétről felszállva hajtják végre, a gyakorlat parancsnokságával összekötő révén tartják a kapcsolatot. A Gripenek minden alkalommal géppárban repülnek a lőtér légterében, a levegő-föld éleslövészetek alkalmával 27 milliméteres PELE gépágyúlőszert és Litening III célmegjelölő konténert használnak.
A fentiekkel párhuzamosan természetesen az éves kiképzési tervben rögzített feladataikat is végre kell hajtaniuk: célrepüléseket végeznek az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred részére, és folyamatos a Svédországból hazaérkezett pilóták felkészítése is a fegyveres légvédelmi készültségi szolgálat ellátására.
A térség igénybevétele, november közepétől csökkenni fog.
Halasinfo/honvedelem.hu