Szombaton Kunfehértón tartották meg a XXII. Bács-Kiskun Megyei Szent Hubertus Vadász- és Horgásznapot. A rendezvényen közel ezren vettek részt. Mint elhangzot,t tavaly közel 4000 trófea került elbírálásra, még soha ennyi 200 pont feletti nem volt a dámszarvasoknál. Ezúttal kétszer annyi érmes agyar került bírálatra, mint 2013-ban.
A vadász és horgásznapot Kara Miklós, az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete és a Bács-Kiskun Megyei Vadászszövetség elnöke nyitotta meg. A hagyományos Szent Hubertus misét Dr. Mészáros István celebrálta, Dr. Kákonyi Gábor pedig ministrált. A vadászkitüntetéseket Dr. Jámbor László az Országos Magyar Vadászkamara elnöke adta át. A rendezvényen az új vadászok ünnepélyes eskütételére is sor került.
Délután a szórakoztató programok következtek. A Szent Hubertus Vadász- és Horgásznapon immár hagyomány az is, hogy egész nap árusok színes forgataga, kiállítások, solymászok, vadászkutya bemutatók, vadásztársaságok főzősátrai várták az érdeklődőket.
forrás és fotó: kecskemeti-hirhatar.hu
[gallery link="file" ids="57750,57746,57744,57743,57742,57741"]