Nem politikusra, hanem a közösség által választott városvezetőre van szüksége Tompának. Ezt írta levelében szülővárosának Ceglédi Zoltán politikai elemző, aki rendszeresen publikál és aktuálpolitikai vitafórumokon vesz részt. Az ATV Egyenes Beszéd műsorának rendszeres szereplője, de járt már Kiskunhalason is a Halasi Demokraták Közössége Egyesület meghívására.
Kedves Barátaim, Tompaiak!
Egy bő hónap múlva a legkisebb falutól a fővárosig minden településen újragondolják a helyiek, hogy a következő 5 évre kinek szavaznak bizalmat, kire bízzák a közösség vezetését. Politikai elemzőként soha nem hallhattatok vagy olvashattatok tőlem olyat, hogy bármelyik párt vagy politikus melletti szavazásra buzdítok. Ez a levelem sem szakít ezzel a vállalással – ugyanis pont arra szeretnélek kérni Titeket, hogy csakis azt nézzétek, mi a jó a közösségnek, mi a jó ennek az ötezer embernek. Magatok közül és magatoknak válasszatok vezetőt. Ahogy azt legutóbb is tettétek.
A munkám, a mai életem Budapesthez köt – bármennyire is szeretném, a Kis utcában maradva nem lehettem volna politikai elemző Ugyanakkor mindig is figyeltem és figyelni fogok Tompára. Követtem a híreket, és mindig elolvastam, mi történik a képviselő-testület ülésen.
Éveken át elszomorító és abszurd vitákat láttam. Amikor az egyik volt polgármester milliókra perelte a várost, amikor az őt követő polgármester és a képviselők személyeskedő vitái mérgezték a közös ügyeket, amikor sem buszmegállót, sem szökőkutat nem lehetett úgy tető alá hozni, hogy a vége ne az országos médiáig hallatszó botrány legyen, akkor azonnal és gyökeresen változtatni kellett. Ezt ismerte fel, és döntött felelősséggel az előző ciklus közepén a képviselő-testület, amikor feloszlatta magát, és elérte a polgármesteri poszton is a cserét. Egy nagyon nehéz időszakban egy nagyon nehéz, de szükséges változást indítottak el. Köszönet érte nekik.
A testület feloszlatása azonban még csak a lehetőségét adta meg annak, hogy nyugodtabb időszak következzen Tompán. A településen mindenkinek volt véleménye a polgármester és a képviselők munkájával kapcsolatban, de kellett egy ember, aki ebben a nehéz helyzetben vállalta, hogy elindul a választáson. Ő volt Véh Laci, akinek a helyzete egyáltalán nem volt irigylésre méltó, hiszen a megkezdett pereket neki kellett végigvinnie, vállalva azok pozitív vagy negatív kimenetelét is. El kellett érnie, hogy a képviselő-testületben valóban érdemi kérdésekről vitázzanak, a szétzilált polgármesteri hivatalt pedig újjá kellett szervezni. Folytatni kellett a jól-rosszul előkészített beruházásokat, és új fejlesztéseket is be kellett vállalni (például a piaccsarnokot).
Szerintem ezt a munkát folytatni kell. Persze, lehet úgy is választást nyerni, hogy egymásnak ugrasztom a helyieket, és abban bízok, hogy a csatazajban az én híveim tudnak majd a leghangosabban üvölteni. Lehet abban bízni, hogy nekem lesz több hamis ígéretem és csattanósabb gyalázkodásom a szórólapjaimon és bedobált leveleimen. De aztán jön az igazi feladat, amivel megbíztak: vezetni, fejleszteni, sikerre vinni a várost. Intézményeket működtetni, csatornázni, kapcsolatokat építeni, nem megosztani, hanem gazdagítani a közösséget. Ezt már nem lehet az ellenségképet színezve elvégezni.
5000 ember ugyanis nem lehet kétfelé. Budapesten még lehet úgy élni, hogy a város egyik kerülete erre húz, a másik arra. Tompán nem. Pláne úgy, hogy ma olyan időket élünk, amikor minden kistelepülésnek nagyon keményen ki kell állnia a saját érdekeiért. Szerény és korlátos eszközeimmel ezt a küzdelmet próbálom segíteni itt, a fővárosban is: ezért vagyok a nyilvános vitákban személyesebb és érzelmesebb, amikor belvárosi vitapartnereim arról beszélnek lekezelően, hogy minek „ott lent, vidéken” annyi iskola, minek oda annyi képviselő, minek a külön jegyző… mert nekem ezek nem csupán számok, hanem egykori otthonom hús-vér szereplői. Nekem ő nem egy rubrika a megszorítási táblázatban a pedagógus-létszámnál, hanem arccal-névvel egy tyúkanyó tanár néni, akivel babot csíráztattam, aki megnézte, hogy le van-e vágva a körmöm és van-e nálam zsebkendő, aki táncszakkört szervezett, aki megszerettette velem az olvasást és az írást, aki a mai napig őrzi a félretett fogalmazás-füzetemet. A járási hivatalba átkényszerített ügyintézés nekem nem csak egy vonalhúzás a térképen, hanem kászálódás a halasi buszra, bezötyögés, a fél nap elszúrása. A budai elit környéken lakó ismerőseimnek ezt úgy szoktam elmagyarázni, hogy gondolják el, milyen lenne, ha holnaptól az ügyintézéshez nem a Margit körútra kéne legyalogolniuk, hanem minden olyan esetben, ahol nem elég a helyi ügysegéd, el kellene utazniuk Dunavarsányba! Én tudom, milyen az, amikor a foci nem azért helyi közügy, mert lepottyantottak oda egy milliárdos stadiont, hanem mert évtizedek óta becsület és dicsőség dolga, hogy a Tompa SE nyerjen (U21-ben és a felnőtteknél is: bocs, halasiak), és ehhez ki-ki saját képességei arányában járul hozzá. Tompán eddig a turbómagyarkodást sem lehetett igazán szavazatokra váltani: felnézek csak a helyi családfámra, és Crnkovics, Gyukics, Vukovics és Petrekanics sorakozik egymás mellett – nem ősmagyarok, ugye, de tősgyökeres tompaiak voltak, és helyben ez számít.
Tompának egy összetartó közösségként kell működnie, ha azt akarjuk, hogy a városnak legyen jövője. A tavalyi városnapon örömmel tapasztaltam, hogy van erő és akarat arra, hogy a korábbi széthúzás után újra együtt menjen tovább Tompa. Újra olyan hely lehet a város, ahol képesek a legcukibb kis helyi történetektől, a ló szépségversenytől egészen az országos méretekben is releváns kezdeményezésekig, a Bácskai Becsesig rengeteg jó ügyet végigvinni. Most olyan polgármesteretek van, aki alkalmas erre a feladatra. Nem hozta be a nagypolitikát a városba, nem kezdett habókos ideológiai misszióba, nem az ellenségeket kereste, és nem is azt nézte, hogyan tud minél rövidebb idő alatt minél gazdagabb lenni. Azzal kezdtem a levelemet, hogy soha nem agitálok pártok vagy politikusok mellett: Véh Laci azonban nem politikus, hanem a közösség által választott városvezetőtök. Szerintem Tompának az az érdeke, hogy ez így is maradjon.
