Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info

Sörfürdő: elkezdték lemondani a fellépőket

2014. március 28. - Halas Info

Eközben Faludi Tamás majsai polgármester levélben válaszolt Szikora Gyulának.

Mint azt a MajsaInfo megírta, Szikora Gyula, a Jonathermal Zrt. elnök-vezérigazgatója levélben értesítette Faludi Tamás polgármestert, hogy nem rendezik meg azokat a fürdőhöz kapcsolódó programokat, amelyeket erre az évre terveztek, és amelyek a hivatalos majsai programajánlóban is szerepelnek.

A polgármester szinte postafordultával küldte a válaszát. “Kértem elnök-vezérigazgató urat, hogy az indulatokat félretéve hozza meg a döntését, ám úgy látszik, ez nem sikerült: értesüléseink szerint a fürdő valóban elkezdte lemondani a Sörfürdő Fesztivál fellépőit” – mondta a MajsaInfonak Faludi Tamás.

A polgármester hozzátette: sajnálja mindezt, de tudomásul veszi, hogy a gazdálkodásért Szikora Gyula felel. “Nyilván ő tudja, milyen döntéseket kell meghozni, de az a véleményem, hogy ha 4 millió forint váratlan kiadás ekkora problémát okoz egy ilyen cég életében, akkor máshol kell keresni a hibát” – jegyezte meg. Kiemelte azt is, hogy továbbra is áll az önkormányzat 3,5 millió forintos ajánlata a fesztivál támogatására.

Mint korábbi cikkünkben megírtuk, a Fürdőnek 4,2 millió forint telekadót kell befizetnie 2013-ra vonatkozóan, miután a tavalyi évre az önkormányzat – az ellenzéki indítványok ellenére – nem törölte el ezt az adónemet. Faludi Tamás polgármester ugyan felajánlott 3,5 millió forint önkormányzati támogatást a Sörfürdő Fesztivál támogatására, ezt azonban a viharos rendkívüli testületi ülésen Szikora Gyula nem fogadta el.

SI

A bejegyzés trackback címe:

https://halasinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr158290696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása