Kiskunhalas hírei, Halasi hírek

Halas Info


Felkészülési mérkőzés: Kiskunhalasi FC - Kecel FC 2:3

2014. július 30. - Halas Info

Erőnléti edzésektől fáradtan léptünk pályára, ennek következtében nagyon hiányzott az a frissesség, ami a korábbi mérkőzéseket jellemezte. Részletek:

Tovább

Remek idő, szép környezet és jó meccsek a „Tóparty-Pofonparty”-n.

A dél-alföldi ökölvívó régió (Bács-, Békés – és Csongrád –megye klubjait koordináló szerveződés) megbízásából a soron következő „pofonpartit” a Halasi Box Club rendezte meg. A pofonpartik valójában egynapos versenyek, ahol az a cél, hogy – főként az utánpótláskorú – bokszolók versenykörülmények…

Tovább

Keményen készül a szezonra a Kiskunhalasi FC

Egymás után két nap is pályára lépett hazai pályán a jelentős átalakulásban lévő felnőtt csapatunk. Jelenlegi állás szerint tizen döntöttek úgy, hogy másik csapatban próbálják megméretni magukat, nekik sok sikert kívánunk, és eredményesebb játékot, mint amit itt nyújtottak.

Tovább
süti beállítások módosítása